HexagonHexagonHexagon

A könyvek pakolásánál valahogy mindig a halottak könyvei borulnak ki elém.

Nem sok sem

A Nagy Bibin

XY fülszövege

Kedves Olvasók, a vadászatot ezennel megnyitom. Kortárs magyar költők versgyűjteményeihez ugyanis nagyon nehezen lehet hozzájutni. Éveken át kerestem és kerestettem különféle könyvesboltok komputerében Vass Tibor korábbi könyveit, hiába. A Parnasszus Új vizeken kötetei sem találhatók sehol, pedig városi legendák szerint igen sok van már belőlük. És most itt egy újabb kötet, amely megérdemli a kutakodást.
Ez a különös című könyv, a Nem sok sem, igazi Best of Vass Tibor; egyrészt az 1997-től 2004-ig megjelent versekből szemezget, másrészt újakat is közöl, a 2005 és 2008 közötti intervallumból. A válogatás alapja hat (!) már megjelent kötet, és ezzel csak érzékeltetni szeretném, mennyire fontosnak tartanám, ha ezek közül legalább néhány benne lenne mondjuk az Írók Boltja online regiszterében.